OKNT-BIZOTTSÁG
a természettudományos közoktatás helyzetének felmérésére
Az Országos Köznevelési Tanács (OKNT) 2008 tavaszán a magyar természet-tudományos közoktatás helyzetét vizsgáló bizottságot hozott létre.
Bizottságunk 2008. május 30-án alakult meg, és a feladatokat két szakaszra bontotta: az első szakasz a helyzet felmérésével és elemzésével, a második a javaslatok kidolgozásával foglalkozott. Ennek megfelelően jelentésünk is két részből áll, egy Helyzetelemzésből és a Javaslatokból.
A jelentés megvitatása céljából nyilvános szakmai fórumot rendeztünk 2008. november 5-én a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. A Fórumról készült kép- és hangfelvétel megtekinthető az archívumban. Az alábbi, az OKNT-nek benyújtott anyagok a vita figyelembe vételével készültek.
Csermely Péter és Kertész János
társelnökök
Az OKNT 2008. november 13-án és 27-én megtárgyalta a bizottság jelentését.
A vita jegyzőkönyve a 2008. november 13-i OKNT-ülésről
Jegyzőkönyv a 2008. november 27-i OKNT-ülésről
A november 27-i ülésen az OKNT szerkesztő bizottságot hozott létre Csermely Péter és Kertész János vezetésével, hogy a jelentés, valamint a vita alapján terjesszen elő az OKNT számára elfogadható javaslatokat. Ezen bizottság további tagjai: Görbe László, Hadházy Tibor, Horn György, Iker János, Nahalka István és Trencsényi László voltak.
Az előterjesztett javaslatokat kis módosításokkal az OKNT 2008. december 11-i ülésén egyhangúlag elfogadta.
Az OKNT által elfogadott javaslatok a természettudományos közoktatásról